önismeret 

Mit hoztam, és mit szereztem?

Veleszületett adottság vagy tanult működés?

Naplómból

Sokáig azt gondoltam, hogy a kitartásom, a felelősségvállalásom és a teljesítmény iránti igényem egyszerűen hozzám tartozik. „Ilyen vagyok” – mondtam, és ezzel a kérdést le is zártam. Hiszen ezek a tulajdonságok segítettek a tanulásban, a vezetői munkában, a nehéz döntésekben. Miért is vizsgáltam volna őket közelebbről?

Az önismereti munkám során azonban egyre fontosabbá vált számomra egy másik kérdés: Mi az, ami természetes adottságként jelenik meg bennem, és mi az, amit azért tanultam meg, hogy elfogadjanak, biztonságban érezzem magam, vagy megfeleljek az elvárásoknak? Ezeket a kérdéseket nem azért kezdtem ezt vizsgálni, hogy megtagadjam vagy megkérdőjelezzem a múltamat, hanem azért, hogy nagyobb szabadságom legyen a jelenben.

Nem egyetlen rétegből állunk

A személyiségünk nem úgy alakul, hogy megszületünk egy kész, változatlan belső tervvel, amelyet az élet csupán láthatóvá tesz. Velünk hozott biológiai adottságok, temperamentumbeli különbségek, kapcsolati tapasztalatok, családi szabályok, kulturális elvárások és saját döntéseink együtt formálnak bennünket.

Vannak, akik könnyebben keresik az újdonságot, másoknak a kiszámíthatóság fontosabb. Van, aki gyorsan reagál, más alaposabban mérlegel. Ezek a különbségek önmagukban nem jobbak vagy rosszabbak. Ugyanakkor a környezetünk visszajelzései befolyásolják, melyik oldalunkat erősítjük, melyiket rejtjük el, és mit tanulunk meg „jó” működésnek nevezni.

Egy felelősségteljes gyerek például sok elismerést kaphat azért, hogy mindig segít, figyel másokra, nem okoz gondot. Felnőttként ez a képesség komoly erőforrás lehet. Ha azonban közben azt is megtanulta, hogy saját igényei háttérbe szoríthatók, ugyanebből a működésből túlterheltség és nehéz határhúzás születhet.

Az „ilyen vagyok” mondat két arca

Szeretem az önismeretben azokat a pillanatokat, amikor egy régi mondat hirtelen új értelmet kap. Az „ilyen vagyok” megnyugtató lehet: elfogadom magam, nem akarok mindenáron másnak látszani. Ugyanakkor csapda is lehet, ha ezzel indokoljuk, miért nem változtathatunk egy fájdalmas vagy korlátozó működésen.

Ha azt mondom, „én mindent kézben tartok”, az jelentheti, hogy jól szervezek, előrelátó vagyok és vállalom a felelősséget, de jelentheti azt is, hogy nehezen viselem a bizonytalanságot, és mások helyett is dönteni próbálok. A két működés kívülről hasonlónak tűnhet, belülről mégis egészen más mozgatja.

Az önismeret számomra nem címkék gyűjteménye. Nem szeretném egyetlen típusba beszorítani az embert. Sokkal inkább az érdekel, hogyan válik láthatóvá a saját működésünk, és mikor ad valódi választási lehetőséget ez a felismerés.

Mire jó egy személyiségprofil – és mire nem?

Az Életút-módszerben többféle önreflexiós eszközzel is foglalkozom, köztük a kronobiológiai pszichogenetika szemléletével. Fontos azonban pontosan megfogalmazni a határokat: az ilyen tipológiák nem tekinthetők tudományosan igazolt pszichológiai diagnosztikai eljárásnak, és nem helyettesítik a validált személyiségvizsgálatokat.

Akkor lehetnek hasznosak, ha kérdéseket indítanak el bennünk, nem pedig végleges igazságokat mondanak ki rólunk. Egy személyiségprofil állításaira érdemes úgy tekinteni, hogy megkérdezem magamtól: Mi az, amire ráismerek a saját tapasztalataimból? Mi az, amivel nem értek egyet? Milyen más magyarázat lehetséges?

A legfontosabb nem az, hogy egy leírás pontosan megmondja, ki vagyok, hanem hogy segít-e őszintébben megfigyelni magamat. A valódi bizonyítékot valójában úgyis a megélt helyzeteim, a kapcsolataimban szerzett tapasztalataim és a döntéseim adják.

A tanult működés nem ellenség

Azt is fontosnak tartom, hogy ne tekintsünk minden tanult alkalmazkodást hibának. Éppen ezeknek köszönhetően tudtunk helytállni sok nehéz helyzetben. Az én életemben a szorgalom, a kitartás és a fegyelem valódi értékek. Nem szeretném őket „levetkőzni”. Inkább azt tanulom, mikor szolgálnak, és mikor veszik át észrevétlenül az irányítást. Hol van az a határ, ahonnan már nem jóleső érzést, hanem inkább feszültséget generál?

Más dolog felelősséget vállalni, és más azt érezni, hogy mindenért én vagyok felelős. Más örömmel dolgozni, és más attól félni, hogy csak a teljesítményem miatt vagyok értékes. A különbség nem mindig látszik a külvilág számára. Nekünk azonban éreznünk kell, mert a belső szabadságunk múlhat rajta.

Útravaló

A velünk hozott adottságok és a tanult működések nem választhatók szét tökéletesen, mintha két külön dobozba tartoznának, de a megkülönböztetés segíthet abban, hogy ne azonosuljunk minden automatikus reakciónkkal.

Ugyanaz az ember más feladatokkal találkozik húsz-, negyven- vagy hatvanévesen – és nem biztos, hogy a régi térképe minden életszakaszban eligazítja.

Ha szeretnéd finomhangolni a térképed, keress bátran!